A légzés útján friss, oxigéndús levegő kerül az elhasznált, oxigénszegény levegő helyébe. A tüdő tehát levegővel kitöltött szerv, amelynek a hatékony légcsere érdekében nagy a belső felülete. A tüdő fala nem ereszti át a levegőt, ugyanakkor térfogata a beáramló levegő mennyiségétől függően változhat, ezért kénytelen passzívan követni a mellkas és a rekeszizom mozgásait: belégzéskor kitágul, kilégzéskor pedig összeszűkül.

Kilégzéskor a tüdőhólyagocskák falát átszövő rugalmas rostok segítik a tüdő összehúzódását. Kutyáknál a légvételek száma 10 és 30 között mozog percenként. Az agyi légzőközpont automatikusan működik, a vér oxigéntartalmától függően irányítja a légzőizmok működését. Ily módon, a mindenkori megterheléstől függően, a légzés lehet mély és szapora vagy lassú és felületes.

A belélegzett levegő a légcsőből egyre vékonyabb és vékonyabb hörgőcskéken keresztül jut el a gázcsere helyére, a léghólyagocskákba. A tüdő és a mellkas belső felületét is mellhártya (pleura) borítja, amelyek a köztük levő vékony folyadékrétegen csúsznak el egymáson, így a tüdő gyakorlatilag súrlódás nélkül tudja követni a mellkasfal mozgását. Nyugalmi állapotban a tüdőt kitöltő levegő nyomása megegyezik a külső légnyomással. Belégzéskor nő a tüdő térfogata, következésképp csökken a benne levő levegő nyomása, és a nyomáskiegyenlítődés érdekében kívülről levegő áramlik be. Ezt a folyamatot nevezzük belégzésnek. Kilégzéskor fordított a helyzet: a tüdő térfogata csökken, vagyis nő a tüdőbeli levegő nyomása, és megkezdődik a levegő kiáramlása. A kilégzés befejeztével a külső és a belső levegő nyomása szintén kiegyenlítődik. Az orron áthaladva a belélegzett levegő a dúsan erezett orrkagylók mellett elhaladva felmelegszik és páratartalma is megnő. A gégén áthaladva a légcsőbe jut. A gégefedő csak nyeléskor zárja el a gége nyílását. A gégén átjutott levegő a lég-csövön keresztül jut a tüdőbe. Eldugult orr vagy súlyos légszomj esetén a légvétel szájon át is történhet.

A belélegzett levegő átlagos térfogata testnagyságtól függően 80-300 cm3 között változhat, a tüdő azonban szükség esetén ennél jóval több levegőt is képes befogadni. A kilégzést követően még jelentős mennyiségű levegő marad vissza a tüdőben, amelyet az állat már nem tud kilélegezni. Ez képezi a tartalék levegőt.

Mire figyeljünk?

A gége betegségei, a hangszálak, a rekeszizom bénulása vagy légcsőszűkület esetén belégzéskor, idült hörghurut vagy tüdőtágulat következtében pedig a kilégzéskor figyelhető meg légzési nehézség. Tüdő-gyulladás, daganatok, vérszegénység, rekeszizom-szakadás, gyomorcsavarodás, mérgezés vagy szívgyengeség következtében ki- és belégzéskor egyaránt nehezített légzés tapasztalható.