A vér juttatja el a sejtekhez az életműködéshez nélkülözhetetlen tápanyagokat, és elszállítja az anyagcsere-folyamatok során keletkezett salakanyagokat. A tápanyagok a bélfalon, az oxigén pedig a tüdőn keresztül jut a vérbe. Az anyagcsere végtermékei vér útján jutnak el a kiválasztást végző szervekhez, amelyeken keresztül végleg elhagyják a szervezetet. Egyéb életfontosságú anyagok (hormonok) is megtalálhatók vérben, amelyek termelődésük helyéről a keringéssel jutnak el a célszervekhez, ahol hatásukat kifejthetik.

A vér alakos elemekből, vérsejtekből vérplazmából tevődik össze; víztartalma mintegy 80%.

A vörösvértestektől a vér színe - oxigéntartalmától függően - világosvagy sötétvörös. Mikroszkóppal vizsgálva a vörösvértestek (eritrociták) kerek kis korongok, kétoldalt középen kis bemélyedéssel; szaporodásra nem képesek. Rugalmasságuknál, hajlékonyságuknál fogva a legkisebb vérereken is képesek áthaladni. Fehérjék, lecitin és koleszterin mellett legnagyobbrészt, mintegy 30%-ban hemoglobinból épülnek fel. A tüdőben a levegő oxigénje laza kötéssel kapcsolódik a hemoglobinhoz, ezért később könnyen le tud válni. Az embrionális élet során a májban, és a vörös csontvelőben képződnek vörösvértestek, a megszületés után már csak ez utóbbiban. A vörösvértestek élettartama kb. három hónap; az elpusztult vörösvértestek lebontása a lépben és a májban megy végbe.

A fehérvérsejtek (leukociták) kerek, színtelen sejtek; a vörösvértestekkel ellentétben van sejtmagjuk. Ennek alakja és sejtfestékekkel való festődése alapján több típusukat különböztetjük meg. A betegségek diagnosztizálásakor speciális vérsejt-számláló kamrákban mikroszkóppal megfigyelhetők és megszámolhatok a különböző sejttípusok. A különböző típusú fehérvérsejtek számának és egymáshoz viszonyított arányának megváltozása fertőzésekről és egyéb kóros állapotokról adhat felvilágosítást. A fehérvérsejtek legfontosabb feladata, hogy bekebelezzék és semlegesítsék a szervezetbe hatoló idegen anyagokat és a szervezetben keletkező bomlástermékeket. Az idegén anyagok bekebelezését fagocitózisnak nevezzük. Amőboid mozgásuknak köszönhetően a vérből a szövetekbe tudnak vándorolni. A felvett szétesési termékeket, idegen testeket és baktériumokat saját enzimjeik segítségével emésztik meg. Az erre képes fehérvérsejteket ezért falósejteknek is nevezik. A limphocyták a nyirokcsomókban képződnek, a többi fehérvérsejt pedig a csontvelőben.

A vér összetevőiről lévén szó, a vérlemezkéket (trombociták) is meg kell említenünk. A normális véralvadáshoz nélkülözhetetlenek. A vérplazmában levő fibrin hatására szétesnek, és összetapadva elindítják a véralvadás folyamatát. A kutya vére mintegy négy perc alatt alvad meg.

Az alakos elemek mellett a vérplazmában oldottan fehérjék, bomlástermékeik, valamint egyéb anyag-cseretermékek (pl. karbamid, kreatin, indikán) is találhatók. Ez utóbbiakat összefoglaló néven maradéknitrogénnek is nevezzük.

A vér zsírtartalma a táplálék minőségétől függ, a szénhidrátok és a szőlőcukor (glükóz) mennyisége (vércukorszint) ezzel szemben csak nagyon szűk határok között változik. A vízben oldódó vitaminok mennyisége a szervezet mindenkori vitaminellátottságától függően széles határok között ingadozhat. A modern laboratóriumi vizsgálati módszereknek köszönhetően ma már a hormonok kimutatása is lehetséges. A szervezet számára nem értékesíthető vagy mérgező anyagok lebontása a vérben oldott enzimek feladata. Igen fontos szerepe van az ellenanyagoknak, amelyek a kórokozókhoz kapcsolódva el is pusztítják őket. Végezetül az ozmotikus viszonyok szabályozásában szerepet játszó ásványi sókat, valamint a különböző nyomelemeket és a vérben oldott gázokat kell megemlíteni.

A kutyáknál is különböző vércsoportokat ismerünk, a vérátömlesztések szempontjából azonban - az emberrel ellentétben - nincs különösebb jelentőségük. A vérerek felépítése attól függően, hogy milyen feladatot látnak el a vérkeringésben, különböző lehet.

Az artériák rugalmassága és az erek egyre kisebb átmérőjének hatására (kapillárisok) a szívből szabályos időközökben kilökött vér folyamatos, egyenletes véráramként kering a szervezetben. A szív összehúzódásakor kialakuló nyomásemelkedés hullámként, pulzus formájában vonul végig az artériákon. A szövetek hajszálerein áthaladva a nyomás-hullámok kiegyenlítődnek, a vénákban haladó vér tehát már egyenletes nyomással áramlik a szív felé. Az erek tágulását, illetve szűkülését a vénák és az artériák falábaiban található simaizmok működése szabályozza. Az erek átmérőjének változása határozza meg az egyes szervekhez jutó vér mennyiségét és a vérnyomást.

Az anyagcsere szempontjából a kapillárisoknak van a legnagyobb jelentősége. A tápanyagok a kapillárisokban áramló vérrel jutnak el a szövetekhez és a salakanyagok elszállítása is a kapillárisokon keresztül történik.

A nagy ereken belüli vérnyomás állandó határok között ingadozik. A vérnyomás magas vagy alacsony volta függ a szívösszehúzódások erejétől, gyakoriságától, az egyszerre kilökött vér térfogatától, a keringő vér mennyiségétől, az erek ellenállásától, továbbá pszichikai és idegi hatások is befolyásolják. Speciális mérőeszközzel a kutyák vérnyomását is meg lehet mérni.

A vér áramlási sebessége az artériákban 20-50 cm/s, a vénákban 20 cm/s. A test különböző részeinek és az egyes szerveknek a vérellátása nem egyforma. A vérmennyiség megoszlása attól is függ, hogy az adott szervnek egy bizonyos időpontban mennyi vérre van szüksége, részben pedig az határozza meg, hogy a szóban forgó szerv zavartalan működése mennyire életfontosságú a szervezet számára. Ennek értelmében az agy és a szív minden más szervvel szemben előnyt élvez.

A véráramlás szabályozását, az erek szűkülését vagy tágulását, az erek falában helyeződő izmokhoz térő idegrostok szabályozzák. Az agyban található idegközpont a nervus vagus (tágító hatás) és a nervus sympathicus (szűkítő hatás) közvetítésével szabályozza az átáramló vér mennyiségét.

A tápanyagok a kapillárisok falán átszivárgó vérfolyadékkal jutnak el a szövetekhez. Ez az állandó folyadék-áramlás tartja fenn az életfolyamatokat. A szöveti folyadék, miután átadta a sejteknek a tápanyagokat és telítődött salakanyagokkal, a vénákba és a nyirokerekbe áramlik tovább.

A nyirokfolyadék összetétele hasonlít a vérplazmáéhoz, az egyes összetevők aránya azonban szervenként változó. A nyirok sejtjei, a limfociták, fontos szerepet játszanak a fertőzések elleni védekezésben.

A nyirokerek mintegy kiegészítik az artériák és vénák hálózatát. A szerveket behálózó nyirokkapillárisokkal kezdődnek, amelyek egyre nagyobb nyirokerekké egyesülnek. A nyirokfolyadék áthalad a nyirokcsomókon, majd a szív közelében a vénás rendszerbe folyik át. A nyirok tehát - a vértől eltérően - mindig egy irányban, csak a szív felé áramlik. Áramlását nem a szív munkája tartja fenn, hanem a test mozgása és az izmok összehúzódása, passzív módon. A nyirokcsomók megszűrik a rajtuk átáramló nyirokfolyadékot: falósejtjeik semlegesítik a kórokozókat és a különböző méreganyagokat. Minden testtájéknak és szervnek megvannak a maga nyirokcsomói.

Mire figyeljünk?

A vérképző szervek betegségei többnyire lassan, fokozatosan fejlődnek ki, a kezdeti elváltozások szinte fel sem tűnnek. Érsérülésekkel járó heveny vérzések vagy sokk esetén viszont kifejezett tüneteket láthatunk. Sápadt nyálkahártyák, gyengeség, fáradékonyság, szapora légzés, duzzadt máj, lép és nyirokcsomók, valamint a pulzus rendellenes megváltozása vérbetegségre utal.